Persze nem most. Ez még augusztusban volt, amikor egyszer csak, hirtelen elegem lett a dolgokból. Nagyon vártam a szeptembert, és azt, hogy vége legyen végre a nyári szünetnek. Szeptembertől ugyanis végre elkezdtem dolgozni, és tudtam, hogy az sok mindent megváltoztat majd.

Augusztusban azonban mégis megéreztem azt a bizonyos érzést, amivel már egyszer régebben találkoztam. Ez olyan, hogy az ember egyszer csak érzi, most megvan az a pont, amikor el lehet indítani valamit. Nevezzük ihletnek. A múzsa csókjának. Csak most nem regény születik belőle, hanem egy jobb élet.

Miért a kilóim számát adtam a blog címének mégis? Ez majd fogyásom története lesz? Vagy talán úgy gondolom, hogy a fogyás tesz majd boldoggá? Szó sincs róla. Két dolog miatt emelem ezt ki. Egyrészt, ez mérhető, és látványos. Másrészt pedig azért, mert nem vagyok kövér ember. Belül nem. Az, hogy kívülről kövérnek látom, az csupán egy tünet. Ez jelzi azt, hogy valami nagyon nincs rendben, és úgy érzem, ahogy rendbe jövök, ez látszik majd kívül is.

Biztos leírom majd, mit eszem időnként, de nem követek semmiféle fogyókúrát. Az egyensúly fogyaszt, nem a diéta; a labilitás hizlal, nem az édesség. Bizonyos értelemben legalábbis.

Azt hiszem, sokat fogok magyarázkodni, magamnak is.

És rendkívül fontos: a blog nem életmód-tanácsadás, hanem az utam dokumentálása. Nem hinném, hogy ez bárkinek recept lehet.

Nézzük, hol vagyunk most: 124/42

Hajrá!