Még erről is akarok majd írni, ahogy a jógába remélhetőleg lassan beleszokom. Nem vagyok valami ügyes: amikor elkezdtem, még a sarkamra sem tudtam leülni a padlón térdelve. Már éppenséggel megy, de nagyon nem kényelmes. Már tényleg bemelegítésnek érzem a bemelegítést, és nem fáradok ki annyitól. Szóval nagyjából ott tartok a gyakorlatok kivitelezésében fél év után, ahol mások (az én koromban) kezdeni szokták.

Lelkileg azonban rengeteget adott már, és hiányzik, ha nem jutok el hetente. A fiam is jönni szokott velem, és sajnos olyankor valahogy mégsem tökéletes az óra. Igazából még fiatal ehhez, és nagyon sokat mozog, zizeg közben, nekem pedig önkéntelenül rajta van a fél fülem, és a gondolataim egy része, mint mindig, és folyamatosan érzékelem minden rezdülését. Jobban kikapcsol, ha be tudok húzódni magamba. Lehet, hogy nem kellene vinnem a fiam. De kell neki a mozgás, és koncentrációt, valamint befelé figyelést kellene tanulnia. Nagyon hezitálok, hogy mi a fontosabb. Ő persze eljár, szívesen is jön, de nem a szíve csücske. Mint nekem.

Amit még nem sikerült megvalósítanom, pedig nagyon szeretném, hogy itthon rendszeresen gyakoroljak. Azért is kellene, hogy eredményesebb legyek. Hátrányom van a többiekhez képest, és nem akarom, hogy ez nőjön. És azért is kellene, mert jólesik. De a gyerekek folyton jönnek, nincs nyugtom igazán, ha pedig elzavarom őket, mindig bennem van, hogy most tényleg, emiatt küldjem el őket a közelemből? És legfőképpen azt érzem, kínos is, ahogy gyakorlok, mert nem megy szépen, és hamar feladnám magam előtt is. Más, amikor az órán csinálni kell.
Még dolgozom ezeken az érzéseken. Hogy ne legyenek.

Ez egyébként nem egy menő jógakurzus, úgyhogy nincsenek segédeszközök, meg divatos jógaruházat. De jó oktató van, és van egy jó matracom, ez a kettő biztos alapokra helyezi a gyakorlást, és ennél több nem kell.

A jóga sokat ad az egyensúlyhoz. Fizikailag és lelkileg egyaránt.

Korrigálnom kell a tegnap megadott adatokat. Ma reggel mértem, minimális ruházatban, ahogy kell:
123,2/42