Az életkorom fontos, bár nem tartom magam öregnek. Nem is látszom annak. Ez részben annak köszönhető, hogy a bőröm alatti zsírréteg feszesen és ránctalanul tartja a bőröm, és nagyon remélem, hogy amúgy anyámtól sikerült megörökölnöm a sokáig fiatalos arcát is.

Vannak félelmeim ezzel kapcsolatban. Mi van, ha eltűnik a zsír, és kiderül, hogy az arcom így már csupa ránc? Mi van, ha a hasam erősen lógni fog, jóval komolyabban, mint azt három terhesség indokolná? Mi van, ha ugyan újra B kosarat hordok majd DD helyett, de a mellem szalagként fog csüngeni melltartó nélkül a hasamon? Nem vehetek majd ujjatlant nyáron, mert nem egyszerűen kövérnek látszom majd, ami azért bizonyos szinten egy elfogadott dolog, hanem egyszerűen csak egy lógó felkarú nőnek. Nem vagyok már elég fiatal ahhoz, hogy a szöveteim gyorsan alkalmazkodjanak, már a túlsúly nélkül is ereszkedettek lennének, és hát főleg így, túlterhelve.

Nem, nem amiatt aggódom, hogy a férjem többé rám sem néz majd. Hanem azért, mit fogok majd látni a tükörben ruha nélkül. Nehezen fogadnám el, hogy egy év alatt ötöt öregedjek.

Mi lesz, ha érdekelni kezd a külsőm, és kiderül, hogy megöregedtem, nincs visszaút, mert az nem olyan, hogy fogom magam, és visszafiatalodok?

És még azt sem tudom, hogy mi lesz, ha a háj többé nem tesz láthatatlanná. De erről majd később.