Néhány dolgot írok az augusztus óta eltelt időszakról. 137 voltam augusztusban, azóta 14-től szabadultam meg, és nem tűnt nehéznek.

Szeptemberben végre elkezdtem dolgozni. Csak félállásban, az igaz, de már ez is nagyszerű dolog. A munkám része, hogy olyan emberekkel kell jó személyes kapcsolatot kialakítanom, akiket nem én válogatok meg, és ez jelentős változás az otthonülő anyuka szerepéhez képest. Rendesen fel kell öltöznöm, és újra megtanultam sminkelni is magam. Csodálkoztam is, mennyit változtak a dolgok ennyi év alatt. Például most én is rakok az alapozó alá primert, hogy igazán szépnek látszódjon a bőröm, ha aznap ügyféllel találkozom, és ha csak irodanapom van, akkor BB krémet használok, mert kíméletesebb az egy réteg. Ilyen nem volt régen. Élvezem ezeket a kis dolgokat, és ismét két kisebb fióknyi sminkeszközöm van.

A ruházat azért nem ilyen egyszerű, és nem is lesz egy darabig. A méretem 50-es most felsőkben (volt 52-es is), nadrágban pedig 48-as lett, úgy tűnik, onnan tűnnek el először a kilók (az is volt 50/52-es). Természetesen nem kapok olyan ruhákat, amikkel igazán elégedett lennék. De van néhány darab azért, amit egész jó kompromisszumnak tartok, és azokban jól érzem magam.

De a legeslegfontosabb: úgy érzem, fontos, és értelmes munkát végzek, és sok múlik az ügyességemen. A munkatársaim tökéletesen elfogadnak, nem éreztetik velem, hogy még nem tudok mindent a cégről, hanem segítőkészek, ha kell, és ők is számítanak rám. Teljesen oda meg vissza vagyok ezért a munkáért, inspirál, és a legkisebb sikerektől is úgy érzem, szárnyra tudnék kapni. Szeretem magam, amikor dolgozok. Olyankor nem érdekel semmi más.

A címben azt írtam, "értelmes munka". A házimunka nem ilyen számomra. A házimunka a legkisebb mértékben sem inspirál, sőt, kifejezetten nyomorultul érzem magam tőle. Megcsinálom, amit kell, és valamennyit el tudok viselni ebből a fajta munkából a sok értelmes munka mellett. De amíg csak ez volt munkaként, azt az érzést nem volt semmi, ami ki tudta volna egyensúlyozni. Nem tudtam én korábban, hogy számomra ilyen lélekölő, értelmetlen munka ez. Irigylem, aki talál ebben valami jót. Én csak azt láttam, hogy feltörlöm, és egy óra múlva ismét koszos. Feltörlöm újra, és senkinek sem tűnik fel az alatt az egy órányi idő alatt, hogy tiszta, aztán pedig újra koszos.

Komolyan azt hittem, hogy bennem valami nincs rendben, hogy nem tudom ezt élvezni, pedig ezt így kellene: asszonyka otthon szépen rendben tart mindent, a lakás ragyog, a család boldog, este meleg vacsi a hazatérő férjnek... Az, hogy én megpróbáltam megfelelni ennek a képnek, minimum a plusz kilóim feléért felelős. Lassan persze rájöttem, én egyszerűen nem vagyok az az ember. Nagy szerencse. De erről majd máskor.